nagyfül – vigyor – csíkszem

Facér
paya - Minden cikk - 2006.08.1.

Nincs Hajni, nyaral.

A héten relax, hogy újult erővel folytathassuk vasárnaptól a párkapcsolat szépségeivel, buktatóival. Nem is tudom jobb lenne-e egy csendes-fojtogatós kapcsolat, a mostani biztosan reformálandó. Majd meglátjuk. Hiányzik. A részemmé vált és én az ő része vagyok.

Gondok nélkül nincs együttélés – közhelyszótár, családi melléklet.

A kérdés valójában az, hogy a felmerülő akadályok megoldását mennyire egymást segítve/akadályozva eszközöljük. Az igazi harmóniára vágyok, amikor is nem egymás fején taposva jutunk ki az aktuális mocsárból, hanem kéz a kézben, a másikat ki-kihúzva a mélyebb gödrökből. Ettől erősödünk.
Lehet, hogy még nem nőttem fel igazán (bár valljuk be őszintén: nem is nagyon szeretnék…), és a nagyfokú idealizmus megbéklyózza a gondolataimat. Az a baj (vagy éppen szerencse…), hogy egy “köszönöm” többet jelent nekem minden kincsnél, és a hálátlan ember hetekre-hónapokra depresszióssá tesz. Nem tudom, hogy mivel tudnám ellensúlyozni. Persze, elfelejtem az illetőnek az önzést, hogy aztán megint hálátlansággal fizessen az önzetlenségre. Kihasználnak.

Miért csinálom még mindig, ennek ellenére? Talán az az 1 százaléknyi hálás tekintet, csillogó szem, ami még mindig mozgat? Vagy a remény, hogy mindenkiben megtaláljam a jóság néha oly kicsi szikráját? Nem tudom.

Tibi (gyűszűszáj…) mondja, hogy az adrenalin mindennél jobb aljzószer. Nekem talán a hála lehet ez. A motor.

Menthetetlenül idealista vagyok. Lehet így leélni egy egész életet?

Mondjuk, az 1 százaléknyi boldogság többet jelent, mint a maradék méreg, harag, csalódás. Igen, a boldogság a mozgatórugó. Akkor van minden: egészség, jókedv. Sohasem fogom megérteni azokat az embereket, akik egy kis szúrkálódás miatt képesek valaki boldogságát elrontani. Az meg mégúgyse, ha ezt önzésből teszik. Volt rá példa, nemegy.

Jó ez a blogolás. Jó kiírni magamból mindent. Lehet, hogy hülyeségeket mondok, de ez van a fejemben.

Ilyen vagyok, nincs mentségem.