Facér

Nincs Hajni, nyaral.

A héten relax, hogy újult erővel folytathassuk vasárnaptól a párkapcsolat szépségeivel, buktatóival. Nem is tudom jobb lenne-e egy csendes-fojtogatós kapcsolat, a mostani biztosan reformálandó. Majd meglátjuk. Hiányzik. A részemmé vált és én az ő része vagyok.

Gondok nélkül nincs együttélés – közhelyszótár, családi melléklet.

A kérdés valójában az, hogy a felmerülő akadályok megoldását mennyire egymást segítve/akadályozva eszközöljük. Az igazi harmóniára vágyok, amikor is nem egymás fején taposva jutunk ki az aktuális mocsárból, hanem kéz a kézben, a másikat ki-kihúzva a mélyebb gödrökből. Ettől erősödünk.
Lehet, hogy még nem nőttem fel igazán (bár valljuk be őszintén: nem is nagyon szeretnék…), és a nagyfokú idealizmus megbéklyózza a gondolataimat. Az a baj (vagy éppen szerencse…), hogy egy “köszönöm” többet jelent nekem minden kincsnél, és a hálátlan ember hetekre-hónapokra depresszióssá tesz. Nem tudom, hogy mivel tudnám ellensúlyozni. Persze, elfelejtem az illetőnek az önzést, hogy aztán megint hálátlansággal fizessen az önzetlenségre. Kihasználnak.

Miért csinálom még mindig, ennek ellenére? Talán az az 1 százaléknyi hálás tekintet, csillogó szem, ami még mindig mozgat? Vagy a remény, hogy mindenkiben megtaláljam a jóság néha oly kicsi szikráját? Nem tudom.

Tibi (gyűszűszáj…) mondja, hogy az adrenalin mindennél jobb aljzószer. Nekem talán a hála lehet ez. A motor.

Menthetetlenül idealista vagyok. Lehet így leélni egy egész életet?

Mondjuk, az 1 százaléknyi boldogság többet jelent, mint a maradék méreg, harag, csalódás. Igen, a boldogság a mozgatórugó. Akkor van minden: egészség, jókedv. Sohasem fogom megérteni azokat az embereket, akik egy kis szúrkálódás miatt képesek valaki boldogságát elrontani. Az meg mégúgyse, ha ezt önzésből teszik. Volt rá példa, nemegy.

Jó ez a blogolás. Jó kiírni magamból mindent. Lehet, hogy hülyeségeket mondok, de ez van a fejemben.

Ilyen vagyok, nincs mentségem.

11 komment

  1. 1szenyo
    2006.08.1. 13:21

    ...mindjárt elmorzsolok egy kövér könnycseppet én is…


  2. 2rommel
    2006.08.1. 14:33

    Az 1%ért előre! :) ;)


  3. 3rommel
    2006.08.1. 17:59

    ...szerintem verd ki! :D :P


  4. 4szenyo
    2006.08.1. 20:00

    “Minden percért, amit mérgelődéssel töltesz, elvesztegetsz 60 másodpercnyi boldogságot.” – Ralph Waldo Emerson


  5. 5paya
    2006.08.2. 07:28

    azért megéri várni az 1%ért… kösz, bandicsek


  6. 6Bettus
    2006.08.13. 18:41

    Most olvastam csak ezt a részt, és tudod két oldalt írtam róla, de találtam 4 tökéletes sort rá:

    “És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
    Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
    Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort:
    Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!”

    Szeretlek


  7. 7ines
    2006.08.15. 21:13

    Meroben szokatlan bejegyzes ez toled, de tetszik…


  8. 8paya
    2006.08.16. 07:33

    köszi! hogy’ tetszik a ködös Albion? ;)


  9. 9ines
    2006.08.17. 22:42

    Sehogy. :D Bar az uszodaban a medence nagyon profi.
    Es ma is tanultam uj szavakat…
    Esik, nem kodos, vizes. :)


  10. 10paya
    2006.08.18. 09:13

    minden napra egy új szó? :-D


  11. 11ines
    2006.08.19. 13:41

    Valojaban tobbet tanulok. Asszem. :D
    Es jelentem, esik. Ja nem, mar zuhog. :S


Mondd meg!

Imhotep theme by Chris Lin, modified by paya, drawing by Grizligéza
Powered by Wordpress.