nagyfül – vigyor – csíkszem

Vallásos
paya - Minden cikk - 2008.05.13.

Találtam egyet, akiről nem is sejtettem, hogy az.

Történt, hogy egy társaságban el találtam mondani Dávidka hétvégi viccét:

Jézus, vállán a kereszttel, vonaglik fel a Golgotára. Halálosan kimerült, véres, izzadt.
Magához inti Pétert:
-Mit parancsolsz, Mester!
-Nézd, Péter, – emeli fel a kezét – innen látszik a házatok.

Lényegében kizárólag nekem tetszett, volt aki nem értette, volt, aki csak mosolygott.

És volt Ő, aki annyit mondott: én nem tudok Jézusos viccen nevetni!

Előrebocsátom, tisztelem mások vallását, amíg megtéríteni nem próbálnak. De kérem, hova vezet az, ha nem tudunk nevetni egy olyan – minden kétséget kizáróan ártalmatlan – viccen, mint a fenti?

Nem hiszem, hogy a világ előrefelé ment valaha is a túlbuzgó vallásosságtól. Sőt, megkockáztatom, csak az elmaradottság konzerválására alkalmas.

A hit fura dolog. Spirituális, vonzalom a megmagyarázhatatlan megmagyarázására. Mindenki hisz valamiben. Csak néha nem tudja, hogy hova is köthető, vannak-e rajta kívül követői.
A mai, tömeges vallások bizonyosan túlhaladottak, nem a kor követelményeinek megfelelőek. Az átlagos Földlakó nem találja meg bennük a leírást, hogy mi miért is van. A buzgó vallásos meg az átlagos Földlakót nem érti meg, hogy miért nem hisz a tenger kettéválasztásában, meg, hogy mingyá’ világvége, és ha nem hittél veszettül, akkor tüzes lófaszt kapsz a seggedbe, minden reggel, hattól nyolcig.

Mi, akik a Nyugati Civilizáció tagjai vagyunk, el fogunk veszni a süllyesztőben, hacsak nem tanulunk meg nevetni saját magunkon.