Utánpótlás

Szombaton és vasárnap több csapatot sikerült látnom, és örömmel konstatáltam, hogy jó irányba folyik az utánpótlás-nevelés.

Szombaton a már említett meccsen a Nemesvámos tavalyi utánpótláscsapatát erősítettem. Tehetséges társulat, sokat kell még velük foglalkozni, és meghatározó játékosok válhatnak belőlük Vámoson.

Utánunk a 424 meccselt a debreceni Dinamtokkal, ahol szintén láthattam fiatalokat, akik ígéretesen játszottak. (galéria)
Vasárnap szinte kötelező proigram volt a vámosi serdülőtorna, ahol Lesenceistvándon és Jánossomorján kívül a hazaiak legfiatalabb korosztálya képviseltette magát.

Nem feladatom elemezni a látottakat, csupán abbeli örömömet akartam ezzel a posttal kifejezni, hogy folyik a jó szakmai munka Magyarországon, és előbb-utóbb meg is fogja hozni a gyümölcsét!

Gratula minden magyar klubnak, aki felvállalja az utánpótlásnevelés nem könnyű feladatát!

Első meccs…

... idén!

Már nagyon vártam, hogy játszhassak, most megkaptam. NB3-ban, az Emigrants ellen.

A tavalyi serdülő Sharks-ot kiegészítve Gabesszal és Grizlivel nyomtuk az outfielden, nagyon-nagyon sezlonyeleji formát mutatva. Rettenetesen élveztem a dolgot, így még talán az is megbocsátható, hogy rettenetesen alászaladtam egy nagyon könnyű fly-nak…:)

A nyakam ismét leégett, fájnak a kezeim/lábaim, baseballoztam … és ez jó!


Arcok (további képek)

Még egy év

Sikeresen megkaptam ismét az egy évre szóló sportorvosi engedélyemet! :)

Reszkess Emigrants, holnap megyünk!

Kereskedelmi “kanális”

Szegény Knézy Jenő! Jó, hogy ezt nem érte meg…

“Most már csak észt kéne.”

Poltikáról ennyit szeretnék, nem többet!

U.P. megmondja, egyetértek vele!

[1] 2 3 » ... utolsó oldal »

Imhotep theme by Chris Lin, modified by paya, drawing by Grizligéza
Powered by Wordpress.