Elment
paya - Minden cikk - 2008.02.12. - Hozzászólások kikapcsolva
Békében született, legidősebb gyermekként. Hamar megárvult, apjával nevelte a testvéreit, gyerekként. Eleven gyerek volt, mint a kortársai általában, de az emberség korán megmutatkozott benne.
‘44-ben bevitték katonának, Hajmáskérre vonult. A Don-kanyarba nem került, de a Csallóközben és Csehszlovákiában harcolt, tüzérként. Később Berlin védelmére vonultak, a holland határ mellett is volt (“Nejruppinban, kisfiam!”). Ausztriában került amerikai fogságba. Onnan szabadulva indult haza, de az oroszok ismét elfogták. Marhavagonokban szorongva ért Constanzaba, ahol már csak a tizedük volt életben. Ott érte az amnesztia, hazatérhetett.
Megházasodott, született 3 szép lánya, 5 unokája. Felesége szüleit sajátjaként szerette, anyósa halálát (1999.) soha nem tudta kiheverni. Tavaly ünnepeltük együtt a 60 éves házassági évfordulójukat.
Nem sokan mondhatják el magukról, hogy annyit dolgoztak az életben, mint ő. Tette a dolgát vágóhídon, földmérők mellet, uradalmi munkásként. Lehetetlen nem volt a számára. Volt marokszedő, kaszás. Kapálni utánozhatatlanul tudott (“Ez játék, kisfiam, nézd csak!”). A nélkülözések ellenére mindig vidám volt, nevettetett mindenkit. A marhaság nagyon ment neki.
Életében nem volt beteg, csak 80 felett jöttek a szokásos dolgok.
Tegnap aztán elaludt örökre. Május másodikán lett volna 85 éves.
Gergely Józsefnek hívták, és Ő volt a nagyapám.